Köszöntjük a Lakhegyi Erdőszéli Óvoda oldalán!      

   
  • Cím:
    8913 Lakhegy Petőfi Sándor utca 102.
  • Indulás dátuma:
    Alapítás, 1993. év
  • Leírás:

    Az óvoda kialakításának igénye és ötlete a lakhegyi lakosokban fogalmazódott meg. Az épület, melyben helyet kaptak a kisgyermekek, egykor aránylag nagy létszámú iskola volt. A község akkori lakosai, /ma már 100 éves az épület/ közös akarattal, összefogással építették meg az iskolát, szolgálati lakással együtt, valamint a kultúrházat is. Sok híres pedagógus tanított, ill. lakott itt., pl. Kurucz Mária, Bősze Elemér. Az iskola 1972-ig működött, akkor teljesen megszűnt, még az alsó osztályosok is Egervárra jártak ezután. A körzetesítéssel járó közlekedés, utazás nem volt zökkenőmentes, hiszen télen gyakran járhatatlanná váltak az utak, s bizony olyankor gyalogosan kellett megtenni a két falu közti 3-4 km-t. Így volt ez az óvodás korosztállyal is 1975-től, hiszen az egervári óvoda akkor nyílt meg és a lakhegyi kisgyermekek szintén utazni kényszerültek.

    1993. szeptember 1-je után a lakhegyi óvoda aránylag magas létszámmal, 24-25 fővel tudott működött. Később már csökkent a gyermekek száma, általában 15-17 fő volt az átlaglétszám. A fenntartó önkormányzat hatalmas erőfeszítések, anyagi áldozatok árán tudta működtetni az intézményt. 2009. évben pedig a szülőkkel való egyeztetés nyomán döntést hozott, melynek értelmében kérte az iskolatársulásba való felvételét

    A LAKHEGY ERDŐSZÉLI ÓVODA. a jogszabályi változások következtében jelenleg önálló köznevelési intézményként működik. Az óvoda továbbra is 25 férőhelyes. Tágas, nagyon sok lehetőséget kínál a környezet a gyermekek tevékenységeinek tartalmasabbá tételére. Külön helyiségben van a csoportszoba, az öltöző, valamint a testnevelésre, dalos, táncos, nagy mozgásos tevékenységekre alkalmas helyiség. A gyermekek nagyon otthonosan érzik magukat az amúgy teljes mértékben gyermekközpontú, családias hangulatú intézményben. Sokrétű kézműves foglalkozások jellemzik a hétköznapokat, valamint a szülőkkel együtt szervezett alkalmankénti programok is. Havonta bábszínházba, ill. uszodába látogathatnak a gyermekek a szülők segítségével. Az óvoda Helyi Nevelési Programja fontosnak tartja, hogy a néphagyományokat, népszokásokat megismerjék és gyakorolhassák az óvodások. Különösen azokat, melyek Lakhegy településre jellemzőek, átörökítve őket elődeink paraszti kultúrájából. A helyi természeti környezet, az erdő közelsége inspirálóan hat a különböző környezettudatosságra nevelő tevékenységek, programok szervezésére, megvalósítására, valamint elősegíti a gyermekek környezeti nevelését. A fenntartó önkormányzat erőfeszítései mellett számíthat az intézmény a szülők támogatására, de a helyi civil szervezetekre is. Így a Lakhegy Községért Alapítványra, valamint a Hagyományőrző Csoportra.

    Lakhegyieken kívül más településekről is hordtak, ill. hordanak gyermekeket az intézménybe így pl. Egervárról, Gősfáról, Hegyhátszentpéterről, Győrvárról, Nagypáliból.

    Mivel csökkent a helyi gyermekek száma, az óvoda ezután is képes fogadni más településekről óvodás korúakat.

    Mivel az óvoda kis létszámú (átlagosan: 15-20 fő) gyermekcsoporttal működik, a légkör minden esetben nagyon családias. A 2015. évben felújított csoportszoba komfortos, gyermekbarát arculattal várja a kicsiket. A kis létszám miatt lehetőség nyílik az egyéni bánásmód és fejlesztés minél hangsúlyosabb alkalmazására, illetve a két és fél éves kisgyermekek fogadására. Az óvoda természeti, társadalmi és szociális környezete egyaránt nyugodt légkört biztosít a kisgyermekek fejlesztéséhez, neveléséhez, így ideális színtér és biztonságot nyújtó választás szülőnek – gyermeknek – pedagógusnak egyaránt.

    A jövőben is várjuk a családias légkörben nevelkedni vágyó csöppségeket és szüleiket óvodánkba, akár a mindennapok, akár nyitott ünnepi programjaink, nyílt napjaink alkalmából.


    • Telefonszám
      06-30/488-7417
    • E-mail cím
      ovoda.lakhegy(kukac)freemail.hu
    • Weboldal








Erdőszéli Óvoda


Egyesületek

Lakhegy Községért Alapítvány

Lakhegy LSE

Önkéntes Tüzoltó Egyesület

Daloskör

Polgárőrség








Erdőszéli Óvoda Lakhegy
Letölthető  dokumentumok:


Jelentkezési lapJelentkezési lap

NYILATKOZAT.a kedvezményes étkezéshezNYILATKOZAT.a kedvezményes étkezéshez

Nyomtatvány-felmentés a kötelező ovodai nevelés alolNyomtatvány-felmentés a kötelező ovodai nevelés alol

Nyilatkozat, a gyermek elvitelérőlNyilatkozat, a gyermek elviteléről

HázirendHázirend

SZMSZ 2015SZMSZ

Alapító okiratAlapító okirat

Óvodai beiratkozás 2016Óvodai beiratás 2017



Kedves Szülők!
Tisztelt érdeklődők!
A  LAKHEGYI ERDŐSZÉLI ÓVODA
2017. MÁRCIUS 30-ÁN (CSÜTÖRTÖK)
9-11 ÓRÁIG
NYÍLT NAPOT TART
A SZÜLŐK SZÁMÁRA!
Katt a képre további infókért!:

Nyílt nap