Lakhegy krónikája
A régészeti ásatások, terepbejárások során a mai Dénesfától északra, mintegy két kilométer távolságra Árpád-kori településnyomokat találtak a Kápolna-dűlőnek nevezett részen. A két falucska belterületén ilyen korai leletek eddig még nem ismeretesek. Születéstörténetükre csak következtetni lehet.
1334-ben említenek egy falut a Saar folyó (Sárvíz) völgyében Egervártól északra: "Villa inferior Lack ante Egerwar" (azaz Egervár előtti Alsólak), 1351-ben a név ismét felbukkan "in possessione Lak" formában, majd 1361-ben "Villa Alsólack", 1404-ben "Lak" megfogalmazásban. 1357-ben írtak egy birtokról "in possessione Hegy" néven, ami 1481-re a "Heghfalw" településnéven bukkant fel ismét a forrásokban. Ezek minden bizonnyal a mai Lakhegy (ezen a néven 1758-ban említették először) részei.
Az önálló Lakhegy kialakulásában és fennmaradásában minden bizonnyal szerepet játszott a növekvő jelentőségű szőlőtermesztés és a korai hegyközségek kialakulása is. Dénesfa és Lakhegy birtokosairól a XIV. századtól vannak adataink: Lakhegy és Hegyfalva birtokosai ekkor a Gersei Petők, a Gősfai Gősök és a Hídvégi család, később az Egerváriak is, Dénesfán a Gersei Petők és Hídvégiek mellett a Dienesfalviak valamint több kisnemesi család. Lak és Hegyfalva történelme során többször cserélt gazdát: 1475-ben Mátyás király az örökösök nélküli Gősfalvi Benedek Hegyfalván lévő birtokát Laki Parvus Tamásnak adományozta, 1553-ban a Hegyfalván fekvő birtokaiba iktatta be Kanizsai László lányát, Orsolyát a pozsonyi káptalan (ez utóbbi terület ezt megelőzően az Egervári család tulajdona volt). A XVIII. századtól Lakhegy is a Széchényiek fennhatósága alá került, míg Dénesfán a Széchényiek, Festeticsek és helyi kisnemesek (compossessorok) osztoztak.
Az itt lakók békés munkáját az 1570-es évektől mind gyakrabban zavarták meg a török portyák, ezután saját földesuruk mellett a töröknek is adóztak. Nagyobb pusztítást Dénesfa esetében jegyeztek fel, 1650 körül teljesen kirabolták és fel is gyújtották, lakói Egervárra menekültek.
A Dénesfán birtokos kisnemesek gazdasági helyzetéről ad képet néhány kölcsönszerződés. 1636-ban nemes Horváth János jobbágyától, Korrat Györgytől 35 tallért vett kölcsön, aminek ellenében a jobbágyot szolgáltatások alól mentesítette, valamint négy elhagyott jobbágytelket adott át neki zálogba, hogy több társával együtt osztozkodjék azokon. Átadta a hegyjogot is a dénesfai hegyben, ami három idria (vödör, egy vödör = 10,9 liter) bort jelentett. Ugyanez a Horváth János Loth Tamás jobbágytól 47 tallért és 75 dénárt, Loth Pétertől 45 tallért vett fel hasonló ellenszolgáltatások fejében.
A jobbágyok jellemző többsége azonban ekkor sem volt olyan helyzetben, hogy a nemeseknek kölcsönt adhatott volna, hiszen sokan már csak negyedtelken gazdálkodtak. A XVIII. század elejére helyzetük tovább romlott, 1728-ban közöttük már nyolcadtelkeseket és tizenhat zsellért is találtak az összeírók. Ugyanez a dokumentum a jobbágyok helyzetéről részletesebb képet is ad:
nemzetes Foky Jánosnak két jobbágya volt, az egyik nyolcad-, a másik negyedtelkes. (A nyolcadtelkesnek öt köböl gabonatermése, két szekér szénája termett és háromkapásnyi szőlője volt, a negyedtelkes ugyancsak öt köböl terméssel, két szekér szénával és öt kapás szőlővel rendelkezett.) Nemes Basó Bálintnak ugyancsak két jobbágya volt, egyiknek nyolcadtelek jutott (hat köböl gabonával, egy szekér szénával, két kapás szőlővel), a másik negyedtelkes (tizenkét köböl gabonával, két szekér szénával, két kapás szőlővel). Szabad jobbágyot (libertini) tizenegyet számláltak össze. Közülük ketten nyolcadtelket műveltek fejenként (hat-hat köböl gabonájuk, két-két szekér szénájuk termett), hatan egyenként negyedtelket műveltek (összesen 78 köböl gabonát, tíz és fél szekér szénát takaríthattak be), háromnak kétnegyed telekrész jutott (összesen 36 köböllel, öt szekér szénával, 26 kapás szőlővel). Házas zsellér tizenhat lakott a településen: kettőnek telken kívüli, háromnak az irtásföldek utáni termése együttesen kilenc köböl, szénája kettőnek volt másfél szekérrel, kilencnek hegyvám alá eső szőlője együttesen tizenkilenc kapásnyi. Élt ekkor itt egy Takács nevű takácsmester is, akinek ipara után négy forint haszna volt.
Az 1728-as összeírás tartalmazza a falu - megélhetést biztosító - határának leírását: szántóföldje mintegy kétszázötven köböl termést hoz évente, termékenységre és minőségre Egerváréhoz hasonló. Rétje negyven szekérre való szénát terem, a rétek minősége fele részben közepes, fele részben pedig mocsaras, vizenyős és hitvány szénát ad. Legelője -juhok, marhák, lovak részére - nyáron az erdőkben elegendő. Szőlőhegye háromszáz kapásnyi. Erdeje tüzelőre elég, s ha tíz évenként egyszer-kétszer makkot hoz, az száz sertést eltart és meghizlal.
A következő években a lakosság száma növekedett. A II. József-kori népszámlálás (1787), mely Dénesfa és Lakhegy adatait összevontan tartalmazza, 26 nemest, tizenkét telkes jobbágyot, 104 zsellért és két polgárt regisztrált, azaz családjaikkal együtt összesen 586 főt. E lélekszámnak mintegy fele élt Lakhegyen. A lakóházak száma ekkor 129. A későbbi népszámlálások is együtt hozzák a két falu adatait: 1828-ban 565, 1857-ben 537, 1869-ben 564, 1890-ben 735, 1910-ben 878, 1930-ban 1155, 1941-ben 1207 lakosa volt Déneslaknak.
Az 1940-es évekig érdemi változás a lakosság megélhetési forrásait tekintve nem történt. 1910-ben a keresők 89,7 százaléka mezőgazdasági termelésből teremtette elő a megélhetéséhez szükséges javakat. Ez az arány az elkövetkező három évtizedben alig-alig változott. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a mezőgazdasági termelők egyikének birtoknagysága sem érte el az ötven katasztrális holdat (közülük tizennégy kevesebb mint egy holdon, negyvenen egy-három holdon, harmincnégyen három-öt holdon, ötvenhatan öt-tíz holdon, negyvenhatan tíz-húsz holdon, tízen húsz-ötven holdon gazdálkodtak).
Az 1930-as évek végén a mezőgazdasági termeléssel (döntően gabona- és gyümölcstermeléssel) foglalkozó kis- és törpebirtokosok mellett Déneslakon az iparosok sorában két asztalost, két ácsot, egy bognárt, két cipészt, egy kovácsot, két kőművest, egy szabót találunk. A kereskedők: Hangya Szövetkezet, két fiíszer- és vegyeskereskedő, egy kocsmáros, s részben ide sorolható (meg részben az élelmiszer-feldolgozók közé) a tejcsarnok tulajdonosa. Mielőtt bárki meglepőnek találná azt, hogy asztalosból, ácsból, kőművesből, cipészből és kereskedőből kettő-kettő is működik, s megél iparából, el kell mondanunk, hogy közülük az egyik Lakhegyen, a másik Dénesfán dolgozott.
Lakhegy kápolnáját először az 1758-as, majd az 1779-es canonica visitatio jegyzőkönyve említette. Titulusa: Krisztus mennybemenetele. A kápolnát a falu lakossága építette fából 1713-ban. A kápolna előtti haranglábban kis harang is szolgált.
Dénesfa és Lakhegy már a késő középkortól egyre gyakrabban szerepelt együtt írott forrásainkban, s a két település adatait a XVIII. századtól összevontan adták meg, de hivatalosan csak 1907-ben egyesültek Déneslak néven. Lakhegy és Dénesfa között, annak ellenére, hogy egy rossz időben csak nehezen járható út kötötte össze az egymástól alig egy kilométerre fekvő két települést, az idők folyamán kialakult, természetes, szerves kapcsolat volt, mely élt jóval korábban is. Ennek csak az egyik, s nem is a legkorábbi tanúja a ma is álló dénesfai kőkereszt, amelynek felirata -
"Isten dicséretére emeltette Dénesfa és Lakhegy község, 1893"
- ezt az együvé tartozást hirdeti.
Déneslak és a szomszédos Egervár kapcsolataiban egészen a XX. század közepéig csak alkalmi és egy-egy kérdésre vonatkozó együttműködés nyomaira bukkantunk. A nyugati dombok tetőrészén fekvő lakhegyi falurésszel Egervárnak addig szerves kapcsolata nem volt, annak ellenére hogy néhány birtokosa valamint plébánosa és olykor tanítója is ugyanaz mindkét településnek. A két falut mindössze egy horhosban húzódó - csak jó időben járható - szekérút kötötte össze. Bár az azonos főútvonal mellett elterülő Dénesfa és Egervár az 1930-as évek közepére már szinte teljesen összeépült, még az 1940-es évek elejéig sem alakult ki az az érdekazonosság, ami összeolvadásukat eredményezhette volna. Amikor előbb 1933-ban, majd 1937-ben a két község képviselőtestülete tárgyalta az egyesítés ügyét, azt mindkét fél elvetette azzal, hogy nem szolgálja egyikük érdekét sem. A kényszer erejével ható, felsőbb szintű döntés - a közigazgatás átszervezése 1948-ban - kellett ahhoz, hogy a települések sokáig már nem halogatható egyesülése bekövetkezhessen.
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
Közvilágítási hibabejelentő
Erdőszéli Óvoda
Pályázatok
Egyesületek
Lakhegy Községért AlapítványLakhegy LSE
Önkéntes Tüzoltó Egyesület
Daloskör
Polgárőrség
Hírek
Lakhegy község címere
A címerpajzs háromszögű, szimmetrikus, egyenesen álló. Domború vonallal osztott. Az osztás alatti rész ezüst, osztás feletti kék, az ultramarinkék színű mázon három ezüstszőlő helyezkedik el, a pajzsfő bal és jobb oldalán, illetve a pajzsderék közepén. A címer egyszerű alakzatú. A domború osztás a község földrajzi elhelyezkedésére utal. A szőlők a települést távolabb is ismertté tevő szőlőtermesztési és borkultúrát szimbolizálják. A címerpajzs formája a gótikában már létező településre utal. Eddig ismert első okleveles említés: "Villa inferior Lack ante Egurwar" (1334. Zala megyei oklevéltár I. kötet 275. oldal
Szt. Orbán Lakhegy község védőszentje
